Mari Falcsik

“Mikor még
Aztán még sokáig úgy csináltunk,
mintha mi se történt volna, hisz mit
is tehetnénk: a reggel indul, az ég
néha tényleg égkék, a gyerek reménye,
jövője meg végképp mindenekfelett.
Hisz valóban mennyivel jobb a jót,
a szépet látni, jaj, mennyire sokkal
jobb, mint nézni, ami van, a romot,
a vállból kiszakadt kart, medencéből
lábat, ahogy elgurul. Hisz a béke is
mindig túlél kicsit, mikor már háború
van – hát örültünk, éltünk, fölénézve,
nem akartuk egybetenni, amit – ki
vádolhat minket emiatt?
De aztán elakad a víz a csapban,
az utca sincs többé, csak kőporfüst,
ahol addig az orvosi rendelő, és nem
kenyér vagy tej, de vér se már, ami
a gyerek ereiből elfolytat pótolná,
és egy nap több összetákolt bárka
se indul a másik part felé, ahol még
addig bizton sejthettünk élhető létet,
és igen, akkor készült össze mindez,
mikor még úgy csináltunk, mintha.”
― Mari Falcsik, Azt hittem

“Másik március

Talpfa. Ugar.
Híja-haza.
Ez az idő most a soha.”
― Mari Falcsik, Azt hittem