Ferenc Karinthy

“Pintér Zoltán a délelőttöt azzal töltötte, hogy olvasmányaiból kis, négyszögletes papírszeletkékre írta ki a készülő szakdolgozatához felhasználható adatokat. Harmadik esztendeje küszködött tárgyával, a magyar nyelv reformkori állapotával, könyvtárnyi irodalmat olvasott és jegyzetelt ki hozzá, de attól, hogy s dolgozat megírásának nekikezdjen, távolabb érezte magát, mint eddig. Sokévi fáradságának eredménye mindössze néhány ezer ilyen kis cédula volt. [...]
— A múltkor olvastam egy regényt, ott mondta valaki: „Bölcsész vagyok, a felesleges tudományok doktora.” Jutka homlokára kirajzolódott az a gondolkozó kis ránc — Ezt nem mondhatja komolyan. Hiszen nem csinálná, ha igazán feleslegesnek hinné. — Miért? Kinek lesz haszna abból, hogy én négy évig cédulázom a reformkor nyelvállapotát? Változtat az a világon? Az egyetemen, a szomszédos intézetben dolgozott egy ember, igazi zseni, húsz nyelven olvas. Tudja, mit csinál? Hetedik esztendeje írja tanulmányát: Kísérletek néhány bolgár-török igekötő megfejtésére.”
― Ferenc Karinthy, Budapesti tavasz