Attila Bartis > Quotes

“Olyan egyedül állt a színpadon, mint aki mellé az Úristen elfelejtett világot teremteni.”
― Attila Bartis, Tranquility

“Az is fontos, hogy mit álmodik az ember, de legalább annyira fontos, hogy számoljon a valósággal.”
― Attila Bartis

“الكتابة هي انتحار الجبناء.”
― Attila Bartis , Tranquility

“Hét év, az pont annyi, amennyi idő alatt valaki megfogan, világra jön, és megtanul olvasni.”
― Attila Bartis, A Lázár apokrifek

“Jó nekem, ha fényképezőgépet veszek a kezembe. Megkockáztatom, jobban szeretem, mint az írást. Nem a fotográfiát szeretem jobban az irodalomnál, az összehasonlítás puszta ténye is nagy dőreség lenne, hanem a fényképezést mint foglalatosságot szeretem jobban az írásnál. És ezen mit sem változtat, hogy ellentmond az észérveknek. Ezen még az sem változtat, hogy alapvetően úgy írok, ahogy gondolkodom, viszont ritkán adatik meg úgy fényképeznem, ahogy látok.”
― Attila Bartis, Az ​eltűnt idő nyoma

“Két napja a sivatagban még simán le tudtad rajzolni Laffénak Kis-Magyarországot, aztán szülőföld okán egy búsat, magyarosat sóhajtva a nagyot is, mert legalább itt, a világ végén, ahol a közelben lakó Úristenen, meg egy beduinon kívül senki se látja, legalább itt nem hagyod a történelmi realitásérzéked meg vérontásfóbiád a nagy nemzetbarát fölé kerekedni. Igaz, az valahogy még most se jut eszedbe, hogy néped megőrzése fontosabb a morális univerzáliáknál. Hogy ez így választható lenne: népem, vagy morál. Szóval tegnapelőtt már-már megesküdtél volna, hogy a nyelvi akadály egy humbug. Hogy kézzel-lábbal, angolul meg homokba rajzolva bármit el lehet, még egy viccet is. Most viszont egy befőttesüveggel az öledben rádöbbensz, hogy Magyarországot igen, a Közel-Keletet igen, engem is, téged igen, talán még Istent is lerajzolhatod. A kovászt soha.”
― Attila Bartis, A Lázár apokrifek

“Nagyváradon véletlenül kiszaladt a számon egy
mondat, hogy megbolondulnék, ha egyetlen hátsó
udvart vagy arcot vagy virágcsokrot kéne fényképezzem egész életemben, ha egy úgynevezett alkotói koncepció ketrecében találnám magam.
Amire valaki megjegyezte, hogy de hiszen ugyanazt a nőt
fényképezte majd két évtizedig.
És bele is bolondultunk, vágtam rá, még mielőtt belegondoltam volna, hogy mit beszélek.
A közönség pedig hálásan nevetett.”
― Attila Bartis, Az ​eltűnt idő nyoma

“A sötétzárka sem tesz annyira magányossá, mint a hazugság.”
― Attila Bartis, Tranquility

“Megkérdezte, mi legyen a nevem, mondtam, Lázár, ő legalább feltámadt, igaz cserébe eggyel többször halt meg a kelleténél.”
― Attila Bartis, A Lázár apokrifek

“– Maga valami író, ha jól emlékszem.
– Igen – mondtam.
– Akkor írjon egy jó kis könyvet. Szublimáljon egyet. Attól megnyugszik, és még fizetnek is érte.”
― Attila Bartis, Tranquility

“A giccs a művészet ellentéte. A buták művészete. Az összes naplemente, meg patakból ivó őzike hazugság. Nem szó szerint hazugság, hiszen naplemente is van, az őzek is isznak. Művészetként hazugság. Mert az örök idill illúzióját akarják kelteni. Mintha az életben nem lenne ugyanúgy jelen a rossz, mint a jó, a csúf, mint a szép.”
― Attila Bartis

“Nem lett volna szabad se találkoznunk, se az Úristennek világot teremteni. De azért egy kicsit hálásak is vagyunk érte.”
― Attila Bartis

“Jót tesz az embernek, ha nem csak úgy egyszerűen szabad, hanem naponta szembesül is ezzel. Ha nem áll módjában elfelejteni, hogy a szabadság nem evidencia.”
― Attila Bartis

“Van egy kérdés, amit ha feltesznek, márpedig természetesen újra és újra felteszik, nevezetesen, hogy
miként hat a fényképezés meg az írás egymásra,
egyszerűen ostobának érzem magam. És bizony semmi nem
vált ki annyi ingerültséget, mint amikor látványosan megkérdőjeleződik a tudásunk valami olyasmiről, amit elvileg
nálunk jobban senki nem tudhat. A legőszintébb, zsigeri válaszom az lenne, hogy: Sehogy. Nem tudom. Mi köze hozzá.
Ön él szexuális életet? És tudja, ez miként hat a táplálkozására? Nem tudja? Pedig hat rá. Higgye el nekem, hogy hat.
De hát ezt persze nem mondja az ember. Helyette inkább hebegek-habogok valamit a szövegekben megjelenő fotográfusokról meg az albumok asszociációra épülő szerkezetéről.
És legnagyobb döbbenetemre kielégítőnek találják a választ.”
― Attila Bartis, Az ​eltűnt idő nyoma

“Sokak szerint a remény erőt ad, mások viszont, akik már reméltek, nemcsak úgy ímmel-ámmal, hanem igazán, azok tudják, hogy ez pont fordítva van: a reményhez kell az erő. Sokkal több erő kell hozzá, mint a reménytelenséghez.”
― Attila Bartis, A Lázár apokrifek

“Minden fotográfia időparadoxon. Időn beüli időtlenség, mulandó örökkévalóság. Fényképezni nem más, mint kivonni a valóságból az időt egy pillanatra, majd visszaadni ezt a pillanatot az időnek. A legpontosabban talán Roland Barthes fogalmazza meg ezt a paradoxont, amikor Lewis Payne kivégzése előtti portréjáról azt írja, hogy meg fog halni, pedig már nem él.”
― Attila Bartis, Az ​eltűnt idő nyoma

“A némaság percei a legkegyetlenebbek. Így van ez a kihallgatáson, és így van ez a szerelemben. Temetésen szintén. Akár égi, akár földi idő van érvényben, a némaság perceit az ördög méri ki rozsdás-vasutas vekkerrel. Éveknek méri a percet, ezért lehet ilyenkor megöregedni.”
― Attila Bartis

“Itt sincs másképp, mint odafent. Itt, a legmélyebb depresszió közelében is attól rettegsz, hogy még egy cigaretta és megszokod.”
― Attila Bartis, A Lázár apokrifek

“A Másik megtalálta az egyetlen boltot, ahol alkoholt árulnak, vett is valami vodkát, az eladó fekete zacskóba rakta, mint otthon a pornólapot szokták, csak, hogy már messziről tudni lehessen, mit visz az ember. A zacskó ugyanaz, benne a szégyen kultúrkörönként változik.”
― Attila Bartis, A Lázár apokrifek

“A hanyatlás kezdetének napját kerestem jó ideig. Szándékaim voltak vele. Következtetéseket levonni belőle, és azokból okulni. Körömollóval kivágni őt a naptáraimból. Elítélni. Közhely? Akkor megalázni. Kegyetlenül elbánni vele úgy, hogy átalszom évről évre. Még azt se. Hányni azon a napon, mint húsvétkor a bárányhústól. Az Úristent meghívni minden alkalomra, hogy velem együtt egye, amit nekem főzött. Fokozom. Egye Ő egyedül, s én nézem.”
― Attila Bartis, Plimbarea

“Másnap reggel megjött Judit válasza a saját gyászjelentőjére. Tisztelt anyám, ha látni kíván, akkor a szemét majd ne csukják le –írta.”
― Attila Bartis, Tranquility