Mirjam Donath's Blog

1.

    Emily Dickinson, a 

Nem várhattam be a Halált, 
Bevárt hát szépen Ő, 
Ketten voltunk csak kocsiján 
S a méretlen Idő

    szerzője, vesebeteg volt. Ötvenöt évesen halt meg. Itt meg is kell állnunk. Neked is, nekem is, elmélázni azon, hogy az ötvenöt nálunk mennyivel idősebb. Ha egyáltalán? Persze nézhetjük úgy is, hogy az ezernyolcszázas évek elején az ötvenöt volt a mai hetven. Meg nézhetjük annak is, ami. Az élet elképesztő rövidségének. Csak ne okoskodna itt a hatvankilenc évesen öngyil...

A nemírást csinálom a legtöbbet. Épp nem ezt, amit most, bár jobb, hogy senki sem látja, mennyi idő és mivel telik el két mondat között. Minél inkább sikerült egyszer befejeznem valamit, annál kevésbé kezdek neki legközelebb újra.

Mászok.

Falat mászok a kút-börtönből kifelé, mint Batman, attól a ponttól, ahonnan nincs visszaút, ahol egyik kőpárkányról kell a másikra ugrani csukott szemmel, nem is egyszer, mint neki, hanem újra és újra, és ha egyszer sikerült, akkor a kőpadkán, amelyikben sikerre...

[A temetés másnapján mesélni akartam neked. Minden nap mesélni akarok, ez nem változott, de téged mégiscsak a temetés érdekelne a legjobban. Mesélni kezdtem hát róla, de semmit sem esett még ilyen nehezemre elmondanom neked. Egyre halkult a hallgatóságom. Ha érted, mire gondolok. Egyre halkul. Nem tudom, ez visszafordítható-e, nem tudom, tudok-e rád még erősebben emlékezni, olyan erősen, hogy most már mindig mellettem legyél, olyan erősen, hogy a hangodat is újr...

Szeretnélek olvasni, mondta Tati búcsúzásul. Tatinak hívtuk apánkat, Donáth Lászlót (persze én neveztem így el az elsőszülöttek jogán, mégha valamiféle biblikus vita ki is alakult otthon arról, hogy lánygyermek kaphat-e "elsőszülötti" rangot és az azzal járó atyai áldást), Tati lett abban a pillanatban, hogy édesanyámtól megpróbáltam elutánozni a "Lacííí!"-t, amikor ölében icipici-velem, körömvágó ollóért riasztotta "Tatííí!"-t.

Szívesen megvitatnám veletek egyszer azt a szemantikai kérdést, misz...

Dear Ems, my fellow PK , if we were contemporaries I'd be both envious of your writing and not so keen about Heathcliff’s story. I'd be like your critics who thought of you as a young first book author with little life experience (those child abuses committed by the hero?) Good thing we are not contemporaries and today you're my inspiration to honor the imaginary, including my own, no matter how scary crazy it is.

( Preacher’s Kid)

Dear visitor (who are reading my lines addressed to Emily Bron...

Emily Brontë: Wuthering Heights (1847)

I'm finally back to a book that's on the list of Ernest Hemingway's favourite books that I vowed to read. Papa was so fond of Emily Brontë’s only book that when he gathered on the spot the most important books an aspiring writer must read, he listed it among the first 16 titles that came to his mind. Wuthering Heights, however, is the most special among the chosen ones, being the only novel Hemingway ever called a must rea...

A felvétel közepében voltunk. A kérdés repült felém, mint a jól célzott kidobós labda. Persze ez a hasonlat csak akkor működik, ha ti is úgy voltatok azokkal a partizán játékokkal, mint én. Hogy jól odakötöztétek volna egy zsámolyhoz három medicin labdával az ölében azt, aki kitalálta, és be vele középre. A kérdés tehát röpült felém, és én ültem a zsámolyon. Mintha lelassult volna az idő, tized másodperccel előbb tudtam, hogy nem fogok tudni válaszolni, mint hogy megtörtént volna. Tized másodper...

[image error]

Józef, you've always been my superhero: the Eastern European genius who learned English at the age of 21 and went on to use it to write literature on a level few native speakers have been able to. You are a painter of expressions. As for Victory: it's the best book with the worst title.

Joseph Conrad himself noted that victory "appeared too great, too august to stand at the head of a mere novel.” It just is. And yet, I admit, I cannot find a better title for this book. The only one I can think...