Barbara Bauer's Blog

„Semmit nem tudott róla, éppen csak annyit, amennyit látott. Azt is messziről, még a szekérről, amikor a lány a kút mellett felemelte vizeskorsóit, és éppen Janó felé nézett. Nem őt nézte, csak hát valamerre mindig néz az ember, és a szekér éppen ott állt meg. Éppen előtte. Janótól alig néhány hosszú lépésre. Elég messze ahhoz, hogy a lánynak legyen ideje elindulnia az ellenkező irányba, de éppen annyira közel, hogy Janót megigézze a kút vizénél is mélyebb, sötétbarna szempár, az éhségét csak fokozó cseresznyeszínű ajkak, és a maradék eszét is darabokra őrlő szeplők, amelyek vígan ugrándoztak a lány napbarnított, mégis hamvas bőrén, miközben felemelte terhét, még egyszer körbepillantott és hátat fordított.

A hídépítő egy mese. A jövőbe vetett hit regénye. Generációkon átívelő, háromszáz évet felölelő rege, egy család és egy város története. 1718-ban indul, amikor a török kiűzése után az elnéptelenedett település egykori főterére megérkeztek Magyarország északi részéből a tótok a jobb élet, a kecsegtetőbb feltételek, a szabad vallásgyakorlás reményében.
Ám a történelem epizódjai önmagukban száraz tények sora. De ha úgy tekintünk rájuk, mint a múltunk színpadára, és a színfalakat hétköznapi sorsokkal töltjük meg, akkor a történelmünk élővé válik.

„Történetszövőként nagy dilemma előtt álltam. Vajon 300 év távlatában mi a fontosabb? Hogy egy forró nyári napon hosszú szekérkaravánjukon megérkeztek a Felvidékről a tótok fáradtan, az evangélikusok énekeskönyvével a kezükben, és a földre ereszkedtek? Hiszen bizonyára felemelő pillanat volt, egyben valaminek a kezdete. Vagy inkább Janó históriája? Mert akkor még nem tudtam, hogy utána ered-e a lánynak.
Végül úgy döntöttem, hogy mindkettőnek a végére járok.
Így született meg Csaba története.”
Bauer Barbara”

A A HÍDÉPÍTŐ I.-II. bejegyzés először Bauer Barbara-én jelent meg.

Helga az életét egyetlen célnak szenteli. Ez tölti el örömmel, ez hajtja, ezért érkezett a világra, és úgy érzi, semmi és senki nem akadályozhatja meg benne. Ám egy napon minden megváltozik. Minden, ami addig a boldogságot jelentette, küzdelemmé válik. Úgy érzi, nincs egyedül. Mintha valakivel meg kellene vívnia a boldogság csatáját. Kislányként ez elbizonytalanítja, de hamar rájön, hogy az élete értelmének záloga, ha ebből a csatából ő kerül ki győztesen. Bármi áron. Mert megígérte az édesanyjának.

Veronika kilencévesen veszíti el szeretett édesapját, aki a halálos ágyán a gyermek lelkére köti, hogy utazzon el Párizsba. Azon a végzetes napon a kislány megígéri neki, hogy teljesíti a kívánságát, felkeresi azokat a helyeket, ahol az édesapja a gyermekkora legszebb heteit töltötte. De a férfi még valamit kér tőle. Olyasmit, ami a kislányt boldogsággal tölti el, olyan ismeretlen érzéssel, amire gondolni sem mer, de elveszíteni sem akar. Éppen ezért az édesapja szavait a lelke mélyébe zárja, mint valami titkolt vágyat, amit soha senki nem tudhat meg. Nem is sejti, hogy ezek a szavak megváltoztatják az életét. Egészen addig nem tudja, míg több mint negyven évvel később el nem látogat Párizsba, ahol találkozik Dáviddal, a semmiből felbukkanó magyar férfival. Aki mintha az ő megmentésére érkezett volna, aki kellően érzékeny, tapasztalt és szerelmes ahhoz, hogy hamar kiismerje őt. És akiről kiderül, hogy ismeri Helgát is.

A Ketten az élet bejegyzés először Bauer Barbara-én jelent meg.

Békési Betti képes megidézni az emlékeket. Bárkiét, bármikorról – kivéve a sajátjait. Ám miután eltemeti édesanyját, az egyetlent, akitől még megtudhatott volna valamit rejtély övezte gyermekkoráról, és már-már fel is adja, hogy valaha fény derül a múltjára, az élete hatalmas fordulatot vesz. Betti autóba ül, és meg sem áll a házig, aminek korábban a létezéséről sem tudott. Ahol két borospoharát szorongató nőbe és egy óriási virágcsokorral érkező férfiba botlik a kertvárosi idill kellős közepén. Ám a képeslapra illő látványról hamar kiderül, hogy messze nem olyan idilli, mint aminek elsőre látszik.

Teri, Roberta és Zsóka régóta barátnők. Együtt voltak várandósak, együtt küzdöttek meg az anyaság nehézségeivel és az idővel, ami lassan eljárt a fiatalságuk felett. Mindent tudnak egymásról. Legalábbis így gondolják, egészen az estéig, amikor Zsóka helyett annak férjével és az évek óta üresen álló ház elé éppen leparkoló leendő új szomszéddal nem találkoznak.
A tökéletesnek vélt életek mögül egy eltűnt feleség, egy megcsalt asszony és egy önámításba menekülő nő képe bontakozik ki, miközben Betti lépésről lépésre közelebb jut ismeretlen múltjához. Mindehhez azonban szükségük van egy álarcra, amit nem levenni kell, hogy felfedjék a valóságot, hanem magukra ölteni.
Mert mindenki leplez valamit, amit csak a maszkja mögött mer bevallani.

Bauer Barbara új regényében egyetlen kérdést tesz fel: van az életedben egy hely, ahol elmondhatod, ahol meghallgatnak, ahol megértenek, ahol elhiheted, hogy amit érzel, az nem bűn? A legtöbbünk életében nincs ilyen. Ezért hívta életre Békési Bettit és alapította meg a Kék Macska Klubot.

A Kék Macska Klub bejegyzés először Bauer Barbara-én jelent meg.

Bauer Barbara A leggazdagabb árva című regénye a korán árvaságra jutott grófkisasszony, Wenckheim Krisztina történetét mesélte el, országosan ismertté téve a kis konteszt. Ahogy Harangozó Imre néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja fogalmazott: a regény „maradandó irodalmi emléket állított” Wenckheim Krisztinának és szülőföldjének.
Az Egy estély a kastélyban újra Szabadkígyósra invitál. Ám az időutazás ezúttal Krisztina grófnő családi körének miliőjébe és az arisztokrata világba repíti az olvasókat, a tizenkét novella révén egy főúri est szervezésébe pillanthatnak be. Vendégségbe érkeznek a leggazdagabb árva otthonába, ahol találkozhatnak hét gyermekével, férjével, a társadalmi elit krémjével, kultúrájával és megannyi finomsággal… Mindezt az irodalom tálcáján kínálva, rövid történetek, párbeszédek és életképek formájában.
És hogy senki ne menjen haza üres kézzel, az estély során felszolgált ételek receptjeit minden kedves olvasó magával viheti a kötet végén található, fotókkal illusztrált receptmelléklet révén: a kastély 19. századi recepteskötetéből Fodor Mihály mesterszakács válogatott és álmodott újra tizenkét fogást.

A Egy estély a kastélyban bejegyzés először Bauer Barbara-én jelent meg.

– Milyen az az ember az életedben, aki igazán szeret? – Elfogad olyannak, amilyen vagyok. Szeret a hibáimmal, a gyengeségeimmel, a félelmeimmel együtt. Feltétel nélkül. Mert igazán ismer. – És te? Te is így szereted magad? – Nem – felelem hezitálva. – És nem tudom eldönteni, hogy azért, mert én viszont feltételekhez kötöm a szeretetet, vagy mert nem ismerem magam igazán. Az Idegen, az Átutazó és a Jövevény után újabb találkozás vár ránk a halál és a születés, a folytonosság, az öröklét megválaszolhatatlannak tűnő kérdései között. A Barát mindegyiküket jól ismeri. Mert ő az, aki akkor is ott van, amikor mindenki más már odébb áll. Aki vezet az úton, elénk tárja a végtelent, de kíméletlenül megmutatja a végleteket is. Tudja, mit jelent a boldogság, de nem áll elénk, ha éppen a pokol felé tartunk. Mert tudja, hogy mindennek megvan az oka. Mert ő ismer a legjobban. De ki ő? És vajon azt is tudja, miért vagyunk a világon? 

Kedves olvasóm! A TALÁLKOZÁSOK kisregénysorozat negyedik része önismereti utazás. Ezen az úton magam is végigmentem, és szeretnélek hozzásegíteni, hogy te is ellazultan, meditációként élhesd meg az utolsó fejezetet. A könyvben található QR kódot leolvasva egy hanganyaghoz jutsz. Indítsd el a felolvasást, hunyd le a szemed, és tarts velem az út utolsó méterein. Várlak szeretettel! Bauer Barbara

A Találkozások – A barát bejegyzés először Bauer Barbara-én jelent meg.

Anyaság. A legtöbb kislány, amikor önfeledten babázik, a lelke mélyén már anyává lesz. Eljátszik mindent, amit látott addigi élete során, és azt is, amit nem. Horgolt vagy műanyag, bájos vagy furcsa külsejű babával bánik úgy, mintha az édesanyja lenne: beszél hozzá, ringatja, altatja, eteti, nevelgeti, éppen úgy, ahogy vele bánnak. Vagy ahogyan szeretné, hogy bánjanak vele. Vagy épp úgy, ahogyan soha nem láthatta, amire nem emlékezhet, ami nem az ő tapasztalata. De akkor kié?
,,Te döntöd el, hogy a múltadból mit teszel le és mit viszel tovább, tehát te döntöd el, hogy a múltad vagy te magad irányítod az életedet. Ez a szabad akarat lényege. De ehhez ismerned kell, hogy honnan jöttél. Tudnod kell mindent, ami ez idáig meghatározta, hogy éppen hol tartasz az életben.”
Bauer Barbara négyrészes kisregénysorozatának harmadik kötetében apró történeteken, mindenkori anyák egymásba fonódó, generációról generációra átnyúló rövid epizódjain keresztül építi fel az anya figuráját.

Az anyaságra készülve szakkönyveket olvastam, anyukákkal beszélgettem, akikről úgy gondoltam, hasonló értékrend mentén haladnak. A férjemmel elméleteket gyártottunk arról, hogy milyen szülők leszünk, miközben izgatottan vártuk, hogy végre megismerjük ŐT. Aztán a születésével nem csak őt ismertem meg. Folyamatosan tükröt tart elém, amiben látom felvonulni a múltamban felsorakozó anyák minden örömét és bánatát, félelmét, traumáját, és tudom, hogy én magam is óhatatlanul kódolom őbelé a sajátjaimat is.
Bauer Barbara

A Találkozások – A jövevény bejegyzés először Bauer Barbara-én jelent meg.

Körösi Laura háromgyermekes, boldog házasságban élő ötvenes nő. Az élete ugyan izgalmaktól mentes, de talán éppen ezért gondolja úgy, hogy ennél többet nem is kívánhatna magának. Férje sikeres építész, a három fia közül az egyik egyetemre jár, a másik nősülni készül, a harmadik lázadó kamaszévei előtt áll. Laurának nincs más dolga, mint egyengetni a gyerekei útját, és segíteni férje munkáját. Nagy ritkán mégis rátör egy sosem élt élet utáni nosztalgikus vágy. Ilyenkor elmegy a nagyanyjához, és szétnéz a dédnagymama festményei között a padláson.
Laura gyermekkorát a dédnagymamája, nagymamája és édesanyja hármasában töltötte, a három nő hallgatással teli, feszült kapcsolata között egyensúlyozott, miközben fogalma sem volt, mi okozza az örvényt a felszín alatt. Legjobban a dédnagymamájához kötődött, a bohém, ifjúkorában színésznőnek készülő, később minden örömét a festésben kiélő asszonyhoz.
Hosszú évek teltek el, mire Laura teljesítette egykori ígéretét, és a dédnagymama festményeiből kiállítást szervezett. Arra azonban nem számított, hogy minden egyes kép a saját múltjának egy darabja, minden egyes szín egy emléktöredék, a képekhez tartozó elbeszélések pedig lassan kibontakozni engednek egy évtizedekre hallgatásba burkolódzott történetet.
Titkok, elhallgatás. Vajon mi okoz nagyobb lelki terhet: a kíméletes csend, vagy a kimondott, olykor kegyetlen valóság?
Bauer Barbara új regénye a négy asszony történetén keresztül egy generációkon átörökített, mélyen elzárt trauma útját követi végig a tragédia pillanatától a felismerés napjáig, a II. világháború végjátékától napjainkig.

A Vörös posztó bejegyzés először Bauer Barbara-én jelent meg.

Vannak, akik úgy gondolják, az Ige Istennél van, és a Terv elkészült.
És vannak, akik úgy gondolják, jobb, ha a múltat homály fedi. Ők azok, akik kart karba öltve irányítják a világot. Az egyházi és a földi hatalom. Mindkettő fogságban tartja a szellemet, elnémítja a hangot, hogy saját képére formálhasson.
A XV. század elején a Rajna mentén újra felüti a fejét a pestis. Agnes, az alig 12 éves kislány egyedül marad. Édesanyja utolsó kérése, hogy keresse meg a Mestert, az idegent, aki a műhelye mélyén valami titokzatos találmányon dolgozik.
Agnes édesapja könyvmásoló volt. Az egyetlen, amit örökül hagyott a lányának, a betűk ismerete, és egy emlék egy könyvről az öröklét receptjével. Ez a tudás és egy levél hozzájárul ahhoz, hogy Agnes inasnak szegődhessen a Mester mellé. Itt ismeri meg Hansot, a fiatal novíciust, aki – akárcsak egykor Agnes édesapja – szkriptorként dolgozik. És itt ismeri meg a tudást, a gondolatot, az igazságot, ami ez idő tájt a kiváltságosok tulajdona.
Agnes a Mester mellett marad, Hans végérvényesen Isten mellé szegődik, és egy időre elválnak útjaik.
Azonban az évekig tartó munkát, a nyomtatott betűbe vetett hitet, amely letörhetné a sötétség láncait és szárnyára kaphatná a szellemet, veszély fenyegeti.

Bauer Barbara ezúttal a szellemi forradalom kapujába repíti az olvasót, a könyvnyomtatás szülőházába, Johannes Gutenberg világába, ahol a betű, amely öl és megvált, a nyomtatás, amely ezrekhez és ezrekhez juttathatja el a gondolatot, világosságot hoz a homályba burkolózott középkorba, miközben az egyházi hatalmak éppen azon dolgoznak, hogy a sötétség uralmát ne fenyegesse veszély.

„Eddig megjelent regényeim között mérföldkőnek érzem ezt a kötetet. Arról a személyről írni, aki a könyv sokszorosításával odaadta az embereknek a múltjukat, ezzel megteremtve az eljövendőt, régóta dédelgetett vágyam. Most papírra vetettem, nyomdába került, kötést kapott, hogy aztán szárnyra kaphasson. Aki pedig elolvassa, belép egy másik világba, messze a múltba, oda, ahol mindez megszületett.”
Bauer Barbara

A Bíborbetűk bejegyzés először Bauer Barbara-én jelent meg.

Születés és halál. A kezdet és a vég. Valóban e két pont között élünk? Vagy éppen ezt írja át egy különös találkozás?

Élet. Két állomás – a születés, amikor a világ készen áll a változásra, amit létezésünkkel magunkkal hozunk, és a halál utolsó sóhaja – közötti pillanatok sora.

Az átutazó mesélője, aki az emlékei között bolyong, válaszokat akar. Miért? Miért akkor, miért úgy, miért őt? Választ akar a kérdésekre, noha tudja, hogy az egyetlen, aki meg tudná felelni őket, már nem teheti, hiszen halott. Így a maga mögött hagyott életben keresi a válaszokat.

Új és új kérdések között őrlődik, amelyeket a távolodó idő diktál. Meg akarja változtatni a megváltoztathatatlant. Le akarja győzni, el akarja üldözni, meg akarja ölni… a halált. Az átutazót. Aki jön, megkeseríti a mindennapokat, majd távozik, elragadva, ami kell neki, és onnantól az élet része lesz. Ott van minden fotón, ünnepnapon, régi bútorok között, az utcán, a temetőben, egykori facsemetékben, kopott emlékekben, lezárt és nyitva maradt történetekben, hangokban, ízekben… a zsigerekben. Éjszaka. És nappal. Két mosoly között. Elsírt és elfojtott könnyek között. De sosem fedi fel magát igazán.

Mígnem eljön egy váratlan pillanat. Egy különös beszélgetés kezdete.

BAUER BARBARA négykötetes kisregénysorozata négy különleges találkozásról szól. A szerző misztikus belső utazásra hívja az olvasóit, akik eddig főként hétköznapi családok generációkon átívelő történeteit szokhatták meg tőle.

A TALÁLKOZÁSOK kötetei:

Az idegen – Az átutazó – A jövevény – A barát

A Az átutazó bejegyzés először Bauer Barbara-én jelent meg.

„Hol kezdődik az élet, és meddig tart? Miért éppen ott vagyunk, ahol élünk? Miért éppen azokkal találkozunk, akik aztán meghatározzák az életünket? Mi tervezünk, vagy egy terv részei vagyunk?
Vannak kérdések, amelyekre nincsenek válaszok – talán nem is keressük őket. A hétköznapok monotonitásában élünk, beletörődve a sorsunkba, bizonygatva önmagunknak, hogy boldogok vagyunk.

De a szavak mögött feltörnek a könnyek, és szabad estéink magányában a sorsunkat kísértő apró játszmákban leljük örömünket. Az idegen mesélőjével azonban megtörténik az, ami kevesekkel. Éppen hazafelé tart egy átlagos nap után, amikor hirtelen különleges társaságban találja magát.
Négyen várják, hogy megmutassanak neki valamit, és közben döntés elé állítják. Négyük közül az egyik előlép, és felfedi magát, de felfed egy utat is, amely életeket szel át, születéseket és a halálokat köt össze, miközben rámutat a lényegre – ami nem más, mint a szerelem.

Szerelem, halál, születés és sors. Körforgás. Spirál, amely egyre feljebb és feljebb visz a beteljesülés felé. Le nem tett életek, porrá zúzott emlékek sora, amelyek újabb és újabb kihívások elé állítanak minket.
Bauer Barbara négykötetes kisregénysorozata négy különleges találkozásról szól. A szerző ezúttal misztikus belső utazásra hívja olvasóit, akik eddig főként hétköznapi családok generációkon átívelő történeteit szokhatták meg tőle.

A Az idegen bejegyzés először Bauer Barbara-én jelent meg.