Csak úgy magamnak...
Lassan lecseng a három nap, kinek ünnep, kinek bolondokháza, kinek felesleges nyűg, kinek az év legcsodálatosabb időszaka… és így tovább.Szomorkásan kopogtatom a billentyűzetet. Nekem ennyi: végre vége.A szokásosnál többet lógtam a Facebookon, és igyekeztem teccikolni minden kellemes ünnepet kívánó beírást… mert valószínűleg nem rám gondolt, aki írta, mégis úgy érzem, hozzám szólt.Fontos számomra.De akkor miért érzem mégis kényszernek?Az eszem tudja, miről kellene szólnia a karácsonynak.Akkor a szívem miért nem?Nem szeretem ezt az időszakot.Kiábrándít, hogy már november végén megjelennek a feldíszített fenyőfák a nagy bevásárló központok előtt. Nem kedvelem, hogy majd’ az egész hónap arról szól, vettem-e már ajándékot, mit vettem, miért nem vettem. Kínosan feszengek, mert nem tudok ajándékozni. Így nem. Furdal a lelkiismeret, amikor ajándékot kapok, s nem tudom, viszonozni. Akkor is, ha tudom, hogy nem is várnak viszonzást. Ez azért különös, mert mióta a mostani eszem, de főleg a szívem tudom, soha, de soha nem ajándékoztam viszonzásért. Sőt, kifejezetten gyűlölöm, amikor érzem, csak azért kapok valamit, mert adtam, s még arra is gondosan ügyel az „ajándékozó”, nehogy kevesebb vagy több legyen az érték. Kevés fájóbb és sértőbb dolog vagyon ennél.Akkor miért?Talán a bejegyzésnek is ezt a címet kellene adnom: Miért? Miért nem?Tele vagyok kérdőjelekkel.Számát sem tudom, hányszor hallottam már barátoktól, ismerősöktől, kollégáktól, idegenektől, mennyire utálják a karácsonyt, az ajándékok utáni lótást-futást, a bevásárlásokat, néhányan a fadíszítést, a főzést, a kötelező látogatásokat…Nézem a Facebookot. Mindenki izgatott, boldog. Szeretve érzi magát. Életének legcsodálatosabb napja. Elképesztő sikere volt a főztjének. Gyönyörű lett a fa. Még az anyós is elviselhető. Mindenki szereti magát, a másikat, a világot.Hurrá!Most kéne abbahagynom, amíg nem késő.Próbálok visszaemlékezni. Az biztos, hogy gyerekként még szerettem a karácsonyt, igaz, majdnem biztos, hogy az ajándékok miatt. A szüleim nyilván megtették, amit tudtak, de nem jut eszembe semmi olyan, ami mély nyomot hagyott volna bennem, amit követni szeretnék, ha lennének gyermekeim. Kézügyesség híján én is vettem az ajándékokat. Igaz, sokat jártam utánuk, izgatottan próbáltam olyat választani, amivel örömet szerezhetek.Minek adtál érte pénzt?Ennyi.Szép lassan elkopott az ünnep varázsa. Kötelező vásárlássá vált, egy idő után „majdnem mindegy mit veszek”-ké, mert ha semmit, abból sértődés van, ha meg mégis veszek valamit, arra a „minek adtál érte pénzt” lesz a reagálás.Na igen, ez lehet az oka, hogy az ajándékozás – bármi, ami ajándékozással jár – nem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé.Pedig nagyon szeretek örömet szerezni… mivel azonban önző vagyok, elsősorban magamnak.Kitalálok valamit, s miközben tervezgetem, finomítom, elképzelem, hogy fog örülni a másik. S mielőtt azt mondanád, ez jó dolog, már folytatom is az önző résszel. Mivel azt nem tudom, a másik mire vágyik, az ajándék többnyire olyan dolog, aminek én is tudnék örülni. Így gondolkodom: ha igaz az, hogy ne tégy mással olyat, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek, akkor igaznak kell lennie annak is, hogy olyat tégy mással, amit szeretnél, hogy veled tegyenek. Az én ajándékaim leginkább ennek a jegyében születnek. A szívem, a lelkem benne van. Ha valaki mégsem tud örülni neki, az már az ő legteljesebb magánügye.Köszönöm PuPillának, hogy felvetette ezt a karácsonyi témázást, ami végül hamvába holt, nem is értem, miért… de számomra nagyon tanulságos volt ennek a bejegyzésnek a megszületése.Az eszem tudja, miről kellene szólnia a karácsonynak… igazából a szívem is. Már csak meg kell engednem magamnak.Talán most jött el az ideje…
A karácsonyi asztalkám. Szeretem.
date
newest »
newest »
Bőven elég lenne az együttlét, eszem-iszom, közös játék a gyerekekkel. (A gyerekeknek persze jöjjön a Jézuska/angyalka, kinek mi:)Köszönöm, Szeee, én is így gondolom.
Egyelőre nemigen tudok reagálni, mert igazából nagyon megviselt a poszt írása (leginkább azok a részek, amelyeket aztán közzététel előtt töröltem), és csak lassan térek magamhoz.
értem, sajnálom.... nem is kell reagálni, én örülök, hogy kiírhattam magamból...
Én is pont így éreztem, amikor megírtam a posztot. Kiírtam magamból, kisírtam magamból, és utána töröltem a nagyon megviselős dolgokat. Kicsit sajnálom, hogy a többieknek nem jött össze a témázás, de nekem nagyon jót tett, hogy rászántam magam.
Érdekes, nálam fordítva volt, gyerekként nem szerettem, aztán néhány éve szépen lassan felépítettem magamban a szeretetet, ami ehhez kell. Minden évben frusztrált a kötelező vásárlás, de pont azért, amiért szeretem a karácsonyt, eljön mindig egy pont, amikor nem érdekel már. Az sem, hogy kinek mit veszek, az sem, én mit kapok, elkezdek arra koncentrálni, mennyire megnyugtató és kellemes lesz a családommal együtt lenni. Sajnálom azokat, akik semminek sem tudnak örülni, mert ők elvesztettek valami nagyon fontosat az életükből, amit senki nem adhat nekik vissza, csakis saját maguk. Ne hagyd, hogy ez befolyásoljon téged, mert ilyenkor is a szív az igazi érték, nem a pénzen vett ajándék!
ez így van reea, csak az a baj, hogy hiába tudod, érzed, hogy ez így van, ha azok, akikkel együtt vagy karácsonykor, nem így érzik...most megint visszatérek az ajándékokra, de próbáltam kézzel készített ajándékot nekik, amiben tényleg benne volt szívem-lelkem és tényleg szépek lettek - semmi hatás...
próbáltuk lebeszélni őket az ajándékozásról, úgy, ahogy van, hogy jobban megragadjuk a lényeget - merev elzárkózás.
én hiába állok ott áhítattal karácsonykor (nem, már nem állok, mert ilyen közegben nem lehet), egyedül kevés vagyok ehhez.
De legalább itthon hármasban működik a dolog, végül is ez a lényeg :)
hát tigi, akár én írtam volna, annyi különbséggel, hogy engem nem visel meg. valahogy totál hidegen hagy. nálunk nincs nagy ajándékozás már egy ideje, igazából amit lehet, azt a gyereknek adjuk, ha a család összegyűlik, az csak a kajálás miatt van, meg hogy együtt legyünk, de részemről nincs különbség, hogy augusztusban ejtjük-e ezt meg vagy áprilisban, esetleg decemberben.
igazából gyerekként én is csak az ajándékok miatt szerettem, de minden mást utáltam. a fadíszítést, a nagy macerát, meg hogy olyan áhítattal kellett volna lennem ebben a pár napban, mert az már akkor is hiányzott belőlem. nem tudom, a vallásos emberek ezeket a napokat hogyan élik meg, lehet, hogy másképpen.
én tudom, hogy bennem ott tört el valami, amikor az első dolgozó évemben magamnak vettem meg az ajándékom a saját pénzemből, be kellett csomagolnom, és betennem a fa alá, mintha a szüleimtől kaptam volna. és úgy kellett tennem, mint aki nagyon örül, és nem értettem az egészet. nem örültem neki.
azóta viszont rendszeresen veszek ilyenkor magamnak valamit, és nem kell úgy tennem, mintha más adta volna, és ez tök jó érzés.:)
macerás dolog az ajándékbeszüntetés, mert nálunk is egy ideig mi nem vettünk, mások vettek nekünk, aztán következő évben meg pont fordítva volt, okulva az előző évből, szal ezek kínos körök, de aztán beáll a dolog.
ha valakit szeretek, nem kell hozzá karácsony, hogy adjak neki valamit, akiket meg nem szeretek, azokon meg pont nem akarok karácsonykor aggódni.
Nima, ez mondjuk nagyon durva :o Te vetted meg a saját pénzedből? Akkor meg minek? A karácsonyi hagyományokat minden új családnak magánka kell kialakítania. Hű de nagy hangulatom nekem sem volt, végig melóztam, és időm sem volt benne elmélyedni, de volt egy pillanat, amikor rájöttem, hogy nagyon várom. Nem az ajándékok miatt, nem volt meglepetés, édesanyám és a bátyám pl. megkérdezték, minek örülnék, édesapától meg minden évbe konyharuhát és/vagy törölközőt és/vagy ágyneműt kapok. :D Nem bántam, örültem nekik, mert olyat kértem, amire szükségem volt. Új fazekat, fülhallgatót. A törölközőim meg tönkrementek a sok mosástól, egyszemélyes háztartás, ujjakat kell vennem, az idei ajándék bepótolt kicsit. ;) Ami meglepetés volt, az a barátaimtól jött. Mi új szokásokat vettünk fel, az, hogy vegán lettem, eleve változtatott egy csomó mindenen,de sehova nem megyek, ahol nem várnak szívesen. Én hívő vagyok, és felnőttként szembesültem azzal, hogy az, hogy mit érzek, hogyan készülök, csak rajtam múlik, és semmi köze ahhoz, amit gyerekkoromban láttam. Van egy csomó szituáció, amit az ember készen kap, de hogy mit kezd benne, az már csak rajta áll. A családommal megbeszéltünk egy csomó dolgot, így nem volt sértődés, és tudtuk nyugodtan élvezni egymás társaságát. Nem mondom, hogy nálunk tökéletes, nem olyan, mint amiket a filmekben látsz, de nyugodt és békés. Szóval én szeretem a karácsonyt, de nem volt mindig így, de ahogyan én megtudtam tanulni, úgy más is tud változtatni. :)
igen, ebben igazad van, de a hozzáállásod feltételezi, hogy neked valamiért fontos a karácsony. sokakkal ellentétben nekem pl nem tud az lenni. pont ugyanolyan nap, mint a többi, esetleg annyi különbséggel, hogy egy ok arra, hogy hosszabb szabin legyek.meg jó látni kisnima lelkesedését az ajándékokra. :))
ugyanez igaz a szilveszterre.
neked valószínűleg azért lehet más, mert hívő vagy.
érdekes, míg Lili kicsi volt, nagyobb hangsúlyt kaptak a dolgok. volt egy szélcsengőnk, vagymink, ami a csillárról lógott, és este arra a hangra jöttek az ajándékok, és Lili mindig kicsit csalódott volt, hogy lemaradt a Mikulásról és a manókról (mert hozzánk karácsonykor is az jött), de aztán rávetette magát az ajándékokra. előtte mindig kikészítettük a sütit meg a tejet, szóval volt rituálé, de csak mert ő is nagyon élvezte. már nem érdekli. :D
ja, és volt egy formanyomtatványa a Mikulásnak, amit mindig kitöltöttünk, és feladtunk, ő címezte meg az északi sarkra, és azon felsorolta, miket művelt egész évben, és mit szeretne. jó poén volt. :))
még most is megvannak a levelek.
lehet, hogy ha majd lesz egy unokám, visszajön egy kis feeling, de addig biztos nem.
A családommal megbeszéltünk egy csomó dolgot, így nem volt sértődés, és tudtuk nyugodtan élvezni egymás társaságát. Jó is az. :)
- Kislányom, megyek a Tescóba, Kérsz... (ezt, azt, amazt)?
- Nem, köszönöm, apuka, van nekem is.
- Jó.
És vesz.
- Kislányom, süssek (ezt, azt, amazt) a hétvégén?
- Ne, apuka, elkezdtem egy olyan diétát, ami miatt nem ehetek édeset/sósat/akármit.
- Nagyon helyes, amilyen kövér vagy. Nem tudom, hova hízol már.
És süt.
Megsértődik, ha nem örülök neki felhőtlenül, ha nem akarom elvinni. De akár akarom, akár nem, becsomagolja, és odateszi a táskám mellé...
(ez csak amolyan rövid kivonat)
Anyu ugyanez volt, csak nőben. Nem rémlik, hogy lett volna olyan, amit ne lehetett volna megbeszélni, a megbeszélésig remekül ment a dolog, csak ami aztán jött... :D
Ajándékozás egy jó ideje nálunk sincs, áhítat sem, ünnep sem... ill. nekem van, otthon, kis szobám magányában van, ott ünneplőbe öltöztetem a szívem (ahogy a kis herceg rókája:), ott jól érzem magam, otthon boldog vagyok.
(Lehet, hogy tulképpen antiszociális vagyok, csak nem is tudok róla?:)))
szóval tigi, akkor az se jó, ha az eszem-iszomról szól.:D
Én leginkább azt szeretném, ha az együttlétről szólna, amelybe belefér a beszélgetés, az eszem-iszom, a jól érzem magam a másik társaságában, tőlem akár az ajándékozás is, ha nem kötelező :)Békére, nyugalomra, megértésre vágyom. Mostanság. Amúgy semmi bajom a vidámsággal sem...
:)
(A minek adtál érte pénzt? dolgot hallottam már hasonló formában, nekem súgta oda valaki, hogy egy harmadik ezt most mi a francért vette neki, és ez is rettentően bántott engem....) Csak azt nem értem, hogy ha ennyire mind1, akkor miért pont ezek az emberek erőltetik ezt az évről-évre való kényszert, szenvedést... Bőven elég lenne az együttlét, eszem-iszom, közös játék a gyerekekkel. (A gyerekeknek persze jöjjön a Jézuska/angyalka, kinek mi:)