Belemenés - Futball és egyéb társművészetek by Adrienn Csepelyi

My rating: 4 of 5 stars


Nagyjából 5-6 éves korom óta behálózza az életem a foci. Szeretem művelni, szeretem nézni, szeretek beszélni róla. Akkora fanatikusnak azonban nem tartom magam, mint Csepelyi. Nem mondom, hogy nem voltam soha ilyen szinten, de annak nagyjából 8 éves koromban véget ért, legalábbis akkor fordult elő utoljára, hogy ordítva, visítva, sírva rohantam ki a meccsnéző szobából. Mondhatni kinőttem, gyerekdolog, vallottam, úgy egészen pontosan, máig. Csepelyi rajongására ugyanis nem tudom azt mondani, hogy gyerekdolog, hiszen ez több annál, ahogy ő is írja, ő maga lett a futball. Az egész élete, a lételeme, minden egyes sejtje kiegészült a foci aprócska részecskéivel. Bennem 8 éves korom óta nem volt ennyire megszállott rajongás, jóval objektívebben szemlélem a focit, még az én kedvenc csapatom, csapataimat is. Meg kell látni kedvenceink hibáját is, az elvakultság naivitásba csaphat át. A könyv azzal indít, hogy a főszereplő (aki maga az író) azt mondja, utálja a United. Később kiderül, az ő kedvenc csapata a Liverpool, amely történetesen az utált Manchester United legfőbb riválisa. Olyannyira legfőbb rivális, hogy még a másik manchesteri csapat, a Manchester City is eltörpül mellette, rivalizálás szempontjából. Mondanom sem kell, hogy a fanatikus liverpooli Liverpool drukkerek hasonlóan vélekednének, mint Csepelyi, és persze a fanatikus manchesteri Manchester United drukkerek is, csupán ők ellenkező előjellel, a Liverpool csapatára értve az utálatot. Nagyon nem szeretik egymást, ez valahogy beléjük égett az évtizedek alatt. Ez az, amit én nem tudok átélni. Nem utálok egy csapatot sem (azt hiszem) kollektíven, legfeljebb vannak nem túl szimpatikus játékosok, de az mindig egyéni ítélkezés marad, nem terjed át a csapatra. Ebből kifolyólag Manchester United szurkolóként nem utálom a Liverpoolt, a jelenlegi csapat jó pár játékosa a világ legjobbjainak számít saját posztján, de ettől függetlenül a hétvégén átkozni fogom őket, ha netán meg kívánják verni a Unitedet. Mert azért na, van egy határ.
Persze tévedés lenne azt állítani, hogy ennyiben ki is merülne ez a hatalmas foci iránti rajongás. Valójában sokkal több ennél, sokkal szerte ágazóbb, amit egy focit nem kedvelő egyáltalán nem érthet meg, egy focit mérsékelten szerető ember pedig talán felszínesen átérezhet. De megérteni ő sem fogja, mert ahhoz neki is olyan rajongóvá kéne válnia. Ellenkező esetben pedig, leszólja, lenézi, nem fogadja el. Ebben van a kulcs: az elfogadásban. Ha történetesen a jelenkor másból sem áll, mint a világ legkülönösebb embereinek, azok nemi hovatartozásának az elfogadásából, akkor miért kell a futballkultúrát (focistástul, szurkolóstul) barbárnak, huligánnak kikiáltani? Miért kéne a férfiak sportjává diszkriminálni, miért kéne tagjait előítéletekkel illetni? Miközben a sport, sőt, konkrétan a foci az élet egyik legnagyobb tanítómestere is lehet.
Merthogy megtanít küzdeni nem csak magadért, hanem másokért, az egész csapatért. Megtanít arra, hogy az ellenség az valójában ellenfél, akit illik tisztelni és soha nem lebecsülni. Megtanít a hűségre, megtanít az életre, tisztább emberré tesz, nyitottabbá, közösséget formál. Nekem legalábbis valahogy ezt jelenti a foci, de persze a történelem során mindig minden másképp alakul, mint ami ideáinkban megjelenik. ma például a foci = pénz, dollármilliók vándorlása egyik pénztárcából a másikba, és nagyon éleszemmel kell járni, hogy meglássuk azt az elszántságot, amiért beleszerettünk ebbe a sportba. A játékosok gyakran ugranak egymásnak, dobálják meg őket a szurkolók, óriási tud lenni a feszültség: elfelejtik, hogy ez az egész egy játék, önmaguk és a szurkolók szórakoztatására. Mindezt legyőzi az eredményorientált játék, hiszen elképzelhetetlen pénzeket jelent egy-egy sikeresen alakuló mérkőzés. És sajnos egyre ritkább az olyan, aki egyszerűen élvezi, amit csinál, és nincs a vállán száz teher, szerződések, szurkolók füttyszava, melyek mind homályba züllesztik azt, amiről kéne, hogy szóljon a foci. És mindezt remekül ragadta meg ez a könyv.
Mostanság egyébként igen virulhat Csepelyi, látva a Liverpool lehengerlő formáját, de ezt az örömöt megérdemli mind Ő, mind a csapat, hiszen keményen megdolgoztak érte.




View all my reviews