Föld Quotes

“Egyes űrhajósok elmerülnek a múló dicsőség ingoványában, de ők jelentik a kivételt. Több mint 500 embernek volt már lehetősége odafentről látni a bolygónkat. Úgy tűnik, hogy a legtöbbjükben ez az élmény megerősítette vagy kifejlesztette az alázat érzését. A sarki fény vibráló, táncoló tüneménye, a Bahamákat legyezőszerűen körülvevő sekély, sziklás tenger káprázatos kéksége, a hurrikán élesen kirajzolódó szeme körül dühödten tajtékzó, hatalmas felhőörvény - az egész világ látványa gyökeresen átalakítja a szemléletünket. Nemcsak félelemmel vegyes bámulatot ébreszt, hanem mélységes alázatot is kelt.”
― Chris Hadfield, An Astronaut's Guide to Life on Earth

“Valójában inkább úgy érzem, személyesen elkötelezetté váltam aziránt, hogy jó gazdája legyek a bolygónknak, és másokat is megtanítsak arra, ami itt történik. A világűrből látni lehet az erdők kipusztítását Madagaszkáron, és ahogyan ennek következtében az egykor a növényzet által megkötött vörös talaj most beleömlik az óceánba; látjuk, ahogy az Aral-tó partja sok tucat kilométerrel odébb tolódott, mert a földművelés elhasználta a vizet, ezért ami valaha tófenék volt, az most kopár sivatag. Azt is látjuk, hogy a Föld egy elkoptathatatlan, sok mindent kibíró, önmagát helyrehozó, az életet támogató hely, amelynek azonban megvannak a maga problémái - a természetű eredetűek, mint például a hamut a levegőbe okádó tűzhányók. Mi azonban rossz gazdái vagyunk, és ezáltal végtelenül elrontjuk a helyzetet. Előre kellene tekintenünk a környezetünk távolabbi jövőjébe, és ennek megfelelően jobbítani kellene a dolgokat, ahol csak tudjuk.
Ezt egyfajta küldetésnek érzem, amit soha nem éreztem azelőtt, hogy a világűrben jártam. Akik ismernek, ezt idegesítőnek találják. Nemrég egy barátom kiábrándultam vette tudomásul, hogy amikor sétálni mentünk, én minduntalan megálltam, hogy összeszedjem a szemetet, ami jelentősen lassította a tempónkat. Kiderült, hogy ez az űrrepülés egyik alig ismert utóhatása: mostanában az utcán összeszedem az eldobált rágógumipapírokat.”
― Chris Hadfield, An Astronaut's Guide to Life on Earth

“Nem kellemes így araszolni a vak hófúvásban, hogy az ember az orráig se lát, miközben tudja, hogy lába előtt ott van valahol a szakadék. Tudni, hogy a havat gyakran túlfújja a szél a peremeken, és idővel kihajló, terebélyes párkányt képez, ami nem roppan meg, csak a tavaszi olvadáskor, vagy ha valaki a vakító hófúvásban véletlenül rátéved. Kevés dolog van a világon, amiben bízhatunk, hiszen az isteneknek megvan az a tulajdonságuk, hogy sokszorosan is cserben hagyják az embert, ám a talaj sohasem csap be, bármikor nyugodtan kinyújthatod a lábad, és a föld fogad, vigyázok rád, mondja nekünk, ezért is hívjuk anyánknak. Ezért aztán ésszel szinte fel se fogható a reménytelenség, ami úrrá lesz az emberen, ha arra eszmél, hogy a következő lépésnél bármikor eltűnhet a lába alól a föld, a hó egyszer csak kienged a lába alatt, és onantól már csak a levegő az úr, a meredély, a zuhanás. A fiú tovább lépdel a férfi és a ló után; nyilvánvaló, hogy a hegy teljesen közönyös irántuk”
― Jón Kalman Stefánsson, The Sorrow of Angels