Discover new books on Goodreads
Meet your next favorite book

K

Add friend
Sign in to Goodreads to learn more about K.


Loading...
Hermann Hesse
“Nem sajnálkozom azon, ami elmúlt. De a jelenért, a máért, a számolatlan, eltékozolt órákért és napokért bizony kár, mert éppen csak elviselem őket, nem ajándékoznak meg se jóval, se rosszal. De, hál’ istennek, elvétve azért akad kivétel is, jönnek megrendítő, meglepetéssel kecsegtető órák, falakat döntenek le, és visszavezetnek engem, az eltévelyedettet a világ eleven szívéhez.”
― Hermann Hesse, Steppenwolf

Béla Hamvas
“Tételem az, hogy az emberek nem ismerik egymást, csak maszkjaikat, vagyis egymás rögeszméit, és mert egymást nem ismerik, magukat sem ismerhetik, s így életük csődbe jut, és az egész emberiség csődbe jut (…)”
― Béla Hamvas, Karnevál

László Németh
“Az egész házasságom alatt nem gyónhattam. – De most már gyónhatna, mondta ő mosolyogva. – Csakhogy azalatt a négy tilos év alatt megszoktam, hogy magam hordjam a bűneimet. – Azt hiszem, megszokta maga azt előbb is. – Mért? Nekem tán nem voltak bűneim? – Nem, maga pogány, magának nincsenek bűnei, csak természete.”
― László Németh, Iszony

“Az érdekes napok ritkák. Kevés az olyan, amelyet Mozart érdemesnek tartana a megzenésítésre, mint Figaro házasságának a napját. Hogy életünknek melyik napja volt döntő fontosságú, azt úgyis csak évtizedek múltán vesszük észre. Az a nap, amelyen az ember a kis kofferbe pakolja a borotvakészletét, nyakába veszi a lódenkabátot, és kiballag a pályaudvarra, magában véve nem érdekes nap. Az sem nagy esemény, ha az embernek azt mondja a fia: Apám, tökkelütött hülye vagy. S ilyen jelentéktelen napokon csúszik át az ember élete egy más pályára, ilyenkor nyílik meg egy más valóság, amelyből az előző lét mind álomszerűbbnek tűnik.”
― Lénárd Sándor, Egy nap a láthatatlan házban

“Abban, hogy példák elrettentenek, nem hiszek. A harmincéves háború szörnyűségeit is leírták, tökéletes és hátborzongató rézkarcokkal illusztrálták – de az elkövetkező háborúk nem lettek emberségesebbek. Arról, hogy ne jöttek volna újabbak, szó sem volt. A karóba húzott emberek üvöltése nem rettentette el a bűnözőket a bűntől, a bírákat az ítélettől, a hóhérokat a pénzkeresésnek ettől a módjától. Sőt, még a művészeket sem rettentette el attól, hogy városképeik előterét egy-két karóba húzott honpolgár képével ne élénkítsék.”
― Lénárd Sándor, Egy nap a láthatatlan házban

1009028 Terra Nova - Új Föld — 208 members — last activity 7 hours, 49 min ago
Jó ügyfelek (meg rosszak)
year in books
Sumeghy
1,267 books | 23 friends

Kuszma
3,651 books | 502 friends

Archiba...
71 books | 98 friends

Akárki
683 books | 21 friends

Viharma...
243 books | 72 friends

MrClee
168 books | 77 friends

Törő Lá...
380 books | 27 friends

blueist...
1,212 books | 122 friends

More friends…



Polls voted on by K

Lists liked by K