balagesh

“A közkeletű tréfa szerint magyarnak lenni, illetve afféle kelet-, közép-, közép-kelet-európainak lenni – az pech. Ez a Hrabal azt mondja, így gondolta az író, hogy ez nem így van, nem pech, hanem tragédia, ide születni, az tragédia, sőt még ennél is több: komédia. Szóval dráma.”
― Péter Esterházy, The Book of Hrabal

“Imaginings and resonances and pain and small longings and prejudices. They mean nothing against the resolute hardness of the sea. They meant less than the marl and the mud and the dry clay of the cliff that were eaten away by the weather, washed away by the sea. It was not just that they would fade: they hardly existed, they did not matter, they would have no impact on this cold dawn, this deserted remote seascape where the water shone in the early light and shocked her with its sullen beauty. It might have been better, she felt, if there had never been people, if this turning of the world, and the glistening sea, and the morning breeze happened without witnesses, without anyone feeling, or remembering, or dying, or trying to love. She stood at the edge of the cliff until the sun came out from behind the black rainclouds,”
― Colm Tóibín, The Blackwater Lightship

“A tenger iránti érdeklődését mindannyian megértjük, némelyeknek azonban nehezére esik felfogni, hogy az irodalomban mit talál olyan figyelemre méltónak. A sagák olvasása persze élvezetes, hiszen izlandiakról szólnak, néha érdekesek és elég izgalmasak is, hősök is vannak bennük, akikhez mérheti magát az ember, a népmeséket is lehet olvasgatni, a hétköznapi életről meg a bátor tettekről szóló könyveket is, sőt egy-két verset is akár, leginkább olyan költőktől, akik izlandiakról írnak, és tudnak valamit a szénabetakarításról és a jószággal való bánásról is; na de hogy egy hajóskapitány az irodalmat egy szintre emelje a hallal, hát kérem, miféle kapitány az?”
― Jón Kalman Stefánsson, Heaven and Hell

“[Mao] Útját megszakította, hogy ússzon egyet a Jangceben, s erről eksztatikus hangvételű beszámolók jelentek meg. („A folyó vize mosolyogni látszott aznap", egy a lelkesedéstől és csodálattól majdnem a folyóba fulladó milicistának a „víz különösen édes ízű volt” stb.)”
― Gyula Jordán, Kína ​XX. századi története