Bibibii

“Amikor a nemzet méltóságának éppen hiányoznak a kézzelfogható, megtapasztalható jelei, akkor keletkeznek az erről szóló legendák. A deprimáló társadalmi környezet az embert álmodozásra készteti, hajlamos a nemzetet, szerepét, jelentőségét valami mitikus derengés színein át szemlélni, csakhogy a végén mindig ugyanott ébred, és ugyanolyan toprongyosan.”
― Ádám Bodor, A börtön szaga

“A pasi ment elöl, mi kullogtunk mögötte, nem szóltunk egymáshoz, nehogy megtudja, hogy magyarok vagyunk. Mondjuk, így utólag lehet, hogy jobb lett volna, ha kiderül. Szlovákiai magyarnak lenni talán jobb, még akkor is, ha nem beszéljük az államnyelvet, mint ukrán kurvának. De a mai napig nem vagyok benne biztos.”
― Durica Katarina

“Elvileg történhet jó is ezután velünk.”
― Péter Esterházy, Az elefántcsonttoronyból

“Egy alkalommal például részt vettem egy tudományos vitán, amelyben - meggyőződésem szerint - egyértelműen én kerekedtem felül, ami azóta is jó érzéssel tölt el. Utóbb azonban kiderült, hogy ellenfelem legalább olyan bizonyos volt abban, hogy ő nyert, s ez neki éppúgy örömet okozott. Ha nem is volt egyformán igazunk, minden további nélkül lehettünk egyformán boldogok, illúziónk ennélfogva növelte az emberi boldogság összmennyiségét. A társadalmak bizonyos mértékig intézményessé tehetik az efféle illúziót: a teniszjátékosok elhihetik, hogy az embert igazán a tenisztudása teszi tiszteletre méltóvá, míg a tudósok a tudományos teljesítményről, a szoknyabolondok pedig a gáláns kalandok minél nagyobb számáról gondolhatják ugyanezt, s a sort még hosszan folytathatnánk. Egyre több és több ember lehet tehát meggyőződve arról, hogy az ő csoportja alkotja a valódi társadalmi elitet, s a legkevésbé sem zavarja őket, hogy mások listáján sokkal hátrébb helyezkednek el. A civil társadalomban - s vonzerejének egyik alapvető forrása éppen ez - nem csupán tevékenységformából nagy a bőség, de kiválóság-kritériumból is, s ezáltal olyan illúziórendszer tartható fenn, amely pontosan azért tud annyi embert meggyőzni arról, hogy ő helyezkedik el a társadalmi ranglétra legfelső fokán, mert sok-sok, egymástól független létra létezik, s mindenki nyugodtan képzelheti, hogy igazából csak az számít, amelyre ő felhágott.”
― Ernest Gellner, Conditions of Liberty: Civil Society and Its Rivals