Kovacs_Laci

“Valami tortát hordtak körül. Olga tele szájjal falta az édes dolgot, fehér habja kiprémezte vörös ajkát, s még barnábbá tette arcát és szélesebbé vigyorgását. Az ételen átzsúfolt hangon tele torokkal mondta:

-Azért élünk, hogy tortát együnk.

Nyerő Dénes közbecsípett:

-Na, élne maga egyébért is.

Olga nagy mokányosan rohant ki Sziget várából, s tortamaszatos ujjait széttartotta a levegőbe:

- Miért? Talán egy pocsék férfiért? Hogy egész életemen át járjam az ő nótáját, aggódjam érte, dédelgessem, s aztán akkor csaljon meg, amikor akar? Butaság az egész szerelem. Amit megeszem, abban nem csalódom. Egy jó bécsi szeletet nem adok Erdély egész férfiállományáért. Aki eszik, nincs egyedül. Én, mikor eszem, két Kökössy Olga vagyok. Én, aki eszem és egy felmelegített, jókedvű új Kökössy Olga. Ketten aztán jól elbarátkozunk egymással, s megvigasztaljuk egymást.”
― Dezső Szabó, Miért?

“Nekem megvan a magam külön szótára: akkor múlatom az időt, ha rossz és kellemetlen; ha jó, nem akarom elmúlatni: ízlelem, belékapaszkodom. A rosszon át kell futni, a jóban meg kell pihenni.”
― Montaigne, Essais

“A demokrácia nem csak a szavazatok összeszámlálását jelenti, hanem a tettek számbavételét is. Ha az alul lévők nem váltják tettekre az igazságosság iránti vágyukat, miközben a kormányzat fellép a saját szükségleteiért, és a hatalommal és előjogokkal rendelkezők is a saját szükségleteikért, akkor a demokrácia mérlege megbillen. Ezért a polgári engedetlenség nem csupán elviselendő: ha valóban demokratikus társadalmat akarunk, akkor szükséges is. Természeténél fogva a fontos kérdésekkel kapcsolatos érzéseknek nem csak a kiterjedtségét, hanem az intenzitását is jelzi. Ez létfontosságú hiányt pótol egy olyan politikai rendszerben, amely figyelemmel kíséri a létszámokat, de amelynek a szenvedélyek mérésére is szüksége van.”
― Howard Zinn, Disobedience and Democracy : Nine Fallacies on Law and Order

“1945. II. 10.
Negyed 10. Az egyik katona a szalonablakból leselkedett ki (a kis kíváncsi), lelőtték. Fejlövést kapott. Amikor a szalonban jártam és az ablak alatt, ahol őt kilőtték, átbújtam (mivel mutatkozni nekem sincs kedvem) belenyúltam véletlenül a földön szétfolyt agyvelős vérbe. Ebéd közben jutott az eszembe, hogy még azóta nem mostam kezet. Azért ettem tovább nyugodtan. Kezet mosni luxus. (...) Már az óvóhely feljáró felől is lőnek. Ilyennek képzeltem a háborút. Most már nagyon unom.”
― Krisztián Ungváry, Budapest ostroma