Turms

“Pusztafalun zsidó sem volt. Csak a kilencszázas években és egy-kettő. De hamar elérték a pusztafaluiak, hogy épp köztük ne legyenek dologtalanok. Köztük ne legyen olyan ember, aki rajtuk élősködik, belőlük akar megélni. A zsidók különben is ritka furcsa népek. Hogy mit kezdenek azzal a mérhetetlen idővel, amijük van, mert hogy tudvalevően nem dolgoznak. És akkor a sok semmihez, amivel telik a napjuk, még cselédet is fogadnak. Na nem Pusztafalun, mert ott zsidók nincsenek, és nem pusztafaluiakat, mert azok ezekhez nem mennek.
Duguc Bözsit hívták szolgálónak Újhelybe, de hiába. Pedig előtte az őrsön, a határőröknél mosott, főzött, takarított, húsz-harminc emberre tízszer annyit is kellett dolgoznia, mint a zsidóéknál kellett volna, pénzt is többet kapott volna emezeknél. Meg a határőrök csak nem otthon voltak, és csak nem vigyáztak semmijükre, a szállásukra se, sokszor két vödör csikket söpört össze utánuk Duguc Bözsi. A gatyájukat is mosnia kellett, és volt, hogy nehezen sikerült rendreutasítania egyiket-másikat, de Duguc Bözsi ilyen megpróbáltatások után se vállalta volna a zsidó családot. Pedig nem is választania kellett volna a két hely közül, lévén, hogy az őrsöt elhelyezték, ottani munkája megszűnt. De Duguc Bözsi így sem ment. Igaz, hogy az anyja rögtön nekiugrott, amikor csak felemlítette, hogy ez lenne. Hogy nem lánynak való az, városban, hogy megrontják, hogy nincs ott keresnivalója, hogy inkább haljanak éhen, de ezt a szégyent, ezt nem.”
― Aliz Mátyus, Maga-ura parasztok és uradalmi cselédek